Kilépés a tartalomba

Natúrkozmetikumok – 2 milliárd Eurós forgalom

2010. február 17.
2010-ben 2 milliárd Eurót is meghaladhatja a natúrkozmetikumok forgalma Európában az Organic Monitor felmérése szerint. Úgy tűnik, hogy a válság ellenére töretlen a kereslet a vegyszermentes  kozmetikai termékek iránt. A nagy keresletnek köszönhetően már nem csak specializált boltok, hanem a nagy áruház láncok is egyre szélesebb körben árusítanak bio termékeket. Ráadásul a nagy kozmetikai cégek is egyre inkább kezdik felismerni a natúr termékek piacának jelentőségét és ők is beszálltak a versenybe.
natúrkozmetikum
A leggyorsabban -nem annyira meglepő módon- a német és francia piac növekszik. Ezzel szemben a brit piacot súlyosan érintette a krízis, és itt csökkenés figyelhető meg.
A specializált boltok próbálnak versenyben maradni az óriás cégek kínálatával. Különösen versenyképesnek bizonyulnak a Dr Hauschka és Weleda párizsi üzletei.
Emellett azonban a natúrkozmetikumok piacának komoly akadályokkal is meg kell küzdenie:
  • A legnagyobb gondot még mindig az okozza, hogy a vevők még mindig aránylag csekély információval rendelkeznek a bio/természetes készítményekről.
  • Távol sem egységesítették a minőségbiztosítási rendszert, sem pedig a csomagolást és cimkézést. Az európai egységes szabályozásra létrehozott NaTrue és Cosmos szervezetek az elkövetkező időkben ezen problémák megoldását tűzte zászlajára.

Forrás:

Healthy Sales Growth Continues in Europe

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.